az étkezőben, sok gyertyával, reggel hat. Két napja négykor keltem fel, majd négy és hat között csináltam egy barátnőmnek egy weblapot. Na jó, könnyű template-es, meg még teljesen nincs is kész, de már majdnem. Majd megmutatom, ha lájv. Csak azt akarom mondani, hogy én nem bírok úgy elviselni egy napot, hogy tízig ne csináljak meg már százezer dolgot. Vagy ilyesmi. Szóval ülök itt, sok gyertyával, dolgozgatok, olyan jól esik ez a nyugi, pedig aztán sem az ember, sem az állat nem hangoskodnak vagy állnak a relaxos pillanataim útjába, mégis valahogy úgy szeretem azokat a pillanatokat, amikor csendes a ház, mindenki alszik, én meg mondjuk kávét főzök. Kellene egyébként dokumentálnom, hogy az ember harmadszorra állt elő azzal, hogy házasodjunk össze. Az a gyomorideg, ami akkor rámjött, nem részletezem. Nem tudtam, hogy hogyan beszéljek mellé. Nem mondtam sem nemet, sem igent, semmit, nem is tudom mi volt, ja, de mondta, hogy találjam ki, hogy hogyan szeretném az esküvőnket, aztán akkor olyan lesz. Én meg nem mondtam neki azt, hogy sehogyan. Most megint csönd van, de nem az a relaxos reggeli csönd, ennek vége lesz, amikor újra előáll és már előre félek.