meg Veszprémben jártam. Semmi nem volt olyan, mint régen, a város teljesen átépült, lett egy rész telis tele kertes házakkal, de hatalmasok, azt hittem, hogy Amerikában vagyok, eltévedtem arrafelé, aztán lejöttem a városba, ahol mindenki csodaszép és fiatal volt, és vidám, bulizás, strandolás, csak mentem, közben eszembe jutott, hogy Évit fel kellene hívnom, mert holnap mennek Barcelonába*, gondoltam kimegyek egy csendesebb utcára telefonálni, de csak ámultam amerre mentem, hatalmas új épületek, kicsit Budapest méretű lett ez a Veszprém, gondoltam, aztán egyszer csak, az egyik út túloldalán volt egy kis népművészeti bolt, megláttam, hogy Anikót, hogy oda megy be, átrohantam az úton, körül se néztem, megláttam, átöleltem és csak zokogtam. Erre ébredtem. És csupa könny volt a szemem.