nyolcvanadik születésnapja a hónap leghormonosabb napjára esik, hát nem egyszerű. Alapból nem alszom hetek óta, nagyon sűrű a hónap, nemsokára utazok északra, aztán Európába, na de ha az lemegy, akkor végre haza. Most először lesz az, hogy hazamegyek, de nem megyek át a mamához, mármint a házába, valahogy nem igazán szeretném élőben látni szűzmária szobra mellett a kannásbort. Vagy a háromkirályok őrizte kis betlehemi jászol mellett a sörösüveget. Szerencse, hogy a mama nem látja ezt, nagy szerencse. Szóval ma született nyolcvan éve, de pici falu, nem volt orvos, mire végül anyakönyvezték, az egy héttel később volt már, így került be huszoneggyel hivatalosan. És elmondjam, hogy min kattogok mindig? Hogy nekem legalább tuti. Hogy én nem kell, hogy naponta nézzem, hallgassam, átéljem. Én úgy is elmentem másnap dolgozatot írni, hogy előző este anyámék hajnalig buliztak baromihangosan, azért csak összejött a krva egyetem, mindegy, akárhogyis, nekem már tuti. De hány gyereknek ez a napi programja és még csak kilátás sincs másra, jobbra. Nekem legalább ott volt a mama mindig. Úgyhogy ma ünnepelek, egy egész hétig, csak ez a hormonnap múljon el, mert ha most nem jönne éppen ebédvendég, kiugranék az ablakon is talán.