napsütés, reggeltől. Felmentem a hegyre. Nem hegy az, csak domb, sok dombon és völgyön kell átmenni, nem olyan nagyok, mint a tóvidéken, de ide nekünk éppen elég jók. Itt lent nálunk sütött, átmentem a Temzén, onnéttól hatalmas köd, fel a hegyre, még nagyobb köd, kabátot se vittem, hamar három fokban találtam magam, de tudtam, hogy amint kisüt a nap, mindegy hány fok van, meleg lesz. Szóval elmentem, hogy találkozzak egy hóvirágossal, aki több, mint kétszáz féle hóvirágot nevel, árul, kutat újakat, kreál újakat, ilyesmi. Bármit megnézhettem, megfoghattam, lefotózhattam. Ültem és feküdtem a sárban, de hát csuda egy hely volt. Kezembe ad egy hóvirágot, ezt nézzem meg, ennek még neve sincs, annyira új, most csinálta. Hazafelé beugrottam egy teára egy szerkesztőhöz, akivel sokat dolgozok, ültünk a kertben a napon és kérdezte, s mint aki azt kérdezi, hogy aztán mit csináltok a hétvégén?, kb ilyen nyugiban kérdi, hogy említette-e már, hogy ki kellene mennem Spanyolországba egy kertet lefotózni? Nem, nem említette még..

Most meg mindjárt indulok be Londonba. Egy híres nő kért fel, hogy a(z egyik) lánya (egyik) születésnapi vacsoráján fotóznék-e, mert látta a képeimet, amik egy étteremmegnyitón készültek (ami mellesleg a férje tulajdona, de arra nem a férj kért fel,  hanem valamelyik asszisztense, azt se tudtam, hogy ki a férje, na mindegy, így látta meg a képeket), szóval pont olyanokat szeretne, elvállalnám-e. Koszosgatyából átvetkőzök Mayfair-en nem éppen péntek esti vacsoravendéges, de legalább is fotóslányszerkóba. Péntek van.