azt mondom akkor most. Londonba kellett mennem egy templom kertjét lefotózni, a kerttervezőnek. London igazából nincs ám messze, mondjuk azt, hogy a királynő lakhelye, azt tudja mindenki, na az 72km. Az igazán semmi. Csak hát baromi macera, mert mehetek vonattal, de minden vonatállomásra eljutni tőlünk fél óra. Mehetek busszal, ahova kimenni meg kell kérnem valakit, mert kocsit ott hagyni nem mindig van hely. Na az egy dolog bemenni a busszal vagy vonattal a fővárosba, de utána még három metrón kell menni, ide meg oda meg amoda vagy pl. buszon, mert jövő héten olyan fotózásom lesz, ahol nincs közelben metróállomás. Úgyhogy mondom akkor én elmegyek kocsival, fél ötkor indulok, nincs akkor forgalom. Van Londonnak a felénk eső részén egy állatnagy bevásárlóközpont, soha életemben nem jártam ott, de tudom, hogy létezik, meg azt is, hogy van frankó parkolója. Úgyhogy én 5h23-kor begurultam a parkolóba, hogy 6-kor már találkozni tudjak a kertterveztővel, egy metrónál, ahova még két metrót kellett mennem, de csak két megálló mindegyikkel. Igen ám, de a parkolóház állatnagy, hat kijárata van, fene se tudja, hogy melyik hova visz, de ahol én álltam meg, mellette volt is rögtön lift, mehettem volna fel valahova, de lifttel? Ééééén? Fél hatkor, ahol sehol egy lélek? Hogy aztán bentragadjak a liftben? Olyan idegesség jött rám, hogy egy hároméves is körberöhögött volna. Elindultam egy másik kijárat felé, közben a telómon néztem, hogy melyik irányba lesz közelebb a metró, melyik kijáraton menjek fel. A másik kijárat is liftes volt meg ilyen automatikus ajtós, én nem, nem bízom az ilyenekben, kész, pont. Szerencsére - tök véletlenül - csak mínusz egyen voltam, tehát nem volt messze a föld színe. Egyszer csak, hoppá, találtam egy ajtót, ahol nem volt lift, hanem mozgólépcső! Na, felérek vele a csillivilli bevásárlóközpontba, ahol persze egy lélek sincs, csak egy takarítószemélyzet és egy biztonsági őr. Szaladok is hozzá, hogy hol a metró, mondja, hogy menjek ki és egyenest. Két percre volt. Ó kiérni az ajtón, a frisslevegőre, aztán az üres metró, aztán felszedett a kerttervező kocsival, hozott kávét, aztán megérkeztünk a templom kertjébe, finom reggeli fény, finom reggeli csend. Helyre is állt a világ békéje.
