egy kutyatréninges-virágosnyakörvkészítős-kutyafotózós napom volt, én csak a fotózásban vettem részt, meg teát-kávét csináltam, a Henry-t nem vittem, nem teszem ki én ilyennek.  Volt egy pár, ahol a lánynak, fene tudja, hetei vagy talán napjai vannak hátra. Ezt a résztvevők közül senki nem tudta, csak mi, a szervezők. Teljesen jól van, látszatra. Írja a phd-ját, éli a hátralévő életét. A kutyájuk nemrég jött hozzájuk, hogy ha a lány elmegy, a fiúnak legyen ő. Van egy kép, pont csak elkapott, a lány néz a kutyára, a kutya rá, de olyan szemekkel, hogy te jó ég. Nekem meg könnyben a szemeim.

Mondja a tesóm, hogy az egyik barátnőm mennyire megsértődött rám, mikor otthon voltam, amikor kb egyik éjjel sem aludtam, egyik szobában a mama, akinek féligmeddig már fogalma sincs a világról, de szerencsére jól van, a másikban az anyám, akinek egyáltalán nincs fogalma a világról, minden nap részeg, hogyan is lenne, s a barátnőm, hogy menjek át hozzájuk, mondtam, hogy oké, megpróbálok, de persze megint szituáció volt és így nem mentem át. De én nem részletezem neki, hogy a mama remegve jött be a szobámba, mert anyám ordibált vele egész délután, hogy aztán így az idegeim a plafonon, én ilyenkor, bocsánat, nem tudok átmenni senkihez, nem tudom a mamát magára hagyni. Aki hálisten másnapra már nem emlékezett semmire.

Fogalmunk sincs róla, hogy kivel mi van, ki hogyan él a "köszi, jól vagyok" mögött,  de olyan könnyű megsértődni egyetlen szóra, egyetlen meg nem értett, de megérteni nem is akart cselekedetre. Nincs a kettő között kapcsolat, talán annyi, hogy rövid az élet.