Pontosan emlékszem arra a napra, amikor először mentünk át Ausztriába. Előtte már láttam (és ettem is, hihi) osztrák milkát. De ami ott fogadott, az az élmény, jé, itt mennyi minden van és minden mennyire más és szép. Ott nem csak két fehér ing vagy két féle szandál közül lehetett választani. Megcsapott rendesen. Most meg az csap meg rendesen, hogy mennyi sz-rral vannak tele az üzletek, hogy ömlik be a szemét Kínából, hogy bele lehet fulladni a göncbe. Ez lehet, hogy akkor is így volt, Ausztriában is talán, fene tudja, de hogy most így van mindenhol, hát az biztos. Már otthon sem csak kétféle fehér ing közül lehet választani, pedig bőven elég lenne az most nekem, a kisválaszték. Bementem Oxfordba. 9-re már ott voltam, délre meg itthon. Egy teával és egy dán szendviccsel zártam a napot, meg nyugtattam az idegeimet. Bár hálisten, engem nem visel meg ez a karácsony őrület, de sajnálom azokat, akiket igen. Egy hét múlva ezen is túlleszünk. Egy hét múlva ilyenkor reggel hatkor már sorok állnak majd az üzletek előtt, ahol minden megmaradt gönc le lesz árazva, mielőtt kukába dobnák őket, hátha lesznek még őrültek, akik pénzt adnak értük.
Nem, nem vettem nárciszt. Viszont vettem eukaliptuszt, nem az ezüst féle, hanem zöldebb és aprólevelű, majd megmutatom.
