ami az utazással jár, hát nem, köszönöm. A repülésnek már a gondolatától is irtózom mostanában, különös tekintettel a környezetre kifejtett hatása miatt, a másik meg a tömeg. Az emberek. Na most meg az én emberem. Szóval neki két keresztneve van. Nevezzük úgy, hogy Molnár György Sándor. De őt mindenki Sanyinak hívja. Egyszer Molnár Sándorként foglaltam neki jegyet a british airways-nél, tehát a fő keresztnevét ki is hagytam, de ő felhívta őket és pikkpakk ki is cserélték neki a jóra, semmibe se került, csak egy kis izgalomba. Na, mondom ezt most nem rontom el, kétszer is átnézem: Molnár Sándor György. Ez az, Molnár Sándor György. Rendben, lefoglalva. Jön a visszaigazolás. Ó a francba, hát nem Sándor György, hanem György Sándor kellett volna! Megyek az oldalra vissza, hogy javítom, hát persze, hogy lehet, a római pápa nevére is javíthatom, csak fizessek 79 fontot. És ezt én hogy adom be az embernek, azt még nem tudom. Éppen a vacsorát gyártotta, gondoltam előtte akkor már nem macerálom, majd jóllakott állapotában. El is jött a pillanat. Mondom neki, te, hívjad mán föl a wizzairt. Mire ő: csak nem elrontottad megint a nevemet? Hihi. Nagyon kedvesek voltak és pikkpakk kijavították. Hatalmas pirospont. Mi soha nem utazunk wizzairrel (a reptér fekvése nem a legkedvezőbb), na de majd ezután! Az ember egy gentleman egyébként, azért is kértem, hogy ő telefonáljon. Olyan nagyképű (amúgy totál nem), hogy azt mondja, hogy a James Bond hangja kellett csak nekik és megoldódott a probléma. Mondjuk az én madárijesztő hangommal nem tudom, hogy mi lett volna, ma még a kutya is furcsán néz rám. Elértem a mélypontra, azt hiszem. Pont ezért is rontottam el a nevét. Fogjuk már rá. Viszont hurrá, utazunk, együtt.