azt mondom, hogy mindig minden a fejben dől el. Vannak nehéz napjaim, amikor erre az ember emlékeztet, hogy emlékezz, hogy mit szoktál mondani? Na jó, de tényleg ritkán vannak ilyenek, egyébként teljesen tisztában vagyok ezzel, alap. Állandóan rágtam az ember fülét (de fura ezt így leírni), hogy menjünk Yorkshire-ba, akármit csinálni, csak menjünk, olyan szép. Minek menjünk, amikor onnét már csak egy ugrás Skócia és aki elmehet Skóciába, az minek menne Yorkshire-ba? Ezzel én nem értek egyet, de hát jóvan. Tovább fújtam, hogy Yorkshire, Yorkshireba akarok menni. Aztán tavaly, ha tetszett, ha nem (persze tetszett) mennem kellett Yorkshire-ba. Dolgozni. Jó sokszor. Az ember örült is, hogy akkor ő ezt le is tudta. Tavaly év vége felé elkezdtem Wales-ezni. Wales sokkal közelebb van, három óra alatt már a sűrűjében lehetünk. De ha az ember mehet Skóciába is, akkor minek menne Wales-be? Tele van walesivel. Jajajaaaa. Mondom akkor. Március elején megyek három napra egy editorral felmérni pár kertet. Március közepén unokatesóm jön előadni egy konferencián Cardiffban (Wales fővárosa), s majd én szedem össze a konferencia után. Áprilisban megyek egy kertet fotózni ott, két nap. Áprilisban majdnem mentem oda egy lányos hosszú hétvégére, de lemondtam, mert sűrű napjaim voltak körülötte. Majd májusban megyünk egy hétre nyaralniii, emberrel és állattal! Nem az én ötletem volt. Az emberé. Budget, távolság, kutyavihetőség, maradt Wales.
Na. Most jön a balatoni ház. Bár ahhoz előbb egy lottóötös, lottóötös, lottóötös..