volt, megjöttem én szerda este, ember távozott csütörtök este. Temesétre ment Skóciába, mentem volna normális esetben, de miután felmentem oda meg visszajöttem egy kis kerülővel a Tóvidék felé, valahogy vágytam csak itthon lenni. Uncle James is megérti ezt. Azért megszeretett egy idő után ám, de az eleje nem ment könnyen. Gondoltam is rá sokat a napokban, elbúcsúztam tőle én is rendesen. Most kettesben vagyok az állattal. Odáig fajult a dolog, hogy tegnap ágyneműcseréléskor csak magamnak húztam fel párnát, az ember párnáit félretettem. Szellőzni. Becsszó. Enyém az egész ágy. Ő meg? Elmegy, de előtte vesz nekem kedvenc tésztámat, mert tudja, hogy ahogy kihúzza a lábát a házból, tésztát fogok főzni. Kihúzom a fiókot és ott a kék dobozban a tészta. Majdnem el is érzékenyültem, komolyan. Én meg a párnáját sem húzom fel. Na szép. Viszont mindenfelé virágzik mindenféle, főleg a kökény és a galagonya. Miközben továbbra is várom a havat és a fagyos reggeleket, mert lenne egy téli kertem, de hát arról majd előadok külön, olyan egy csoda, megszálltam ott kedd este, százhatvanhektár, persze nem az egész kert ám, sok az erdő és a legelő is. És nyílik ott a vadnárcisz, Narcissus pseudonarcissus, úgy mondjuk, telerakta a házigazda a szobámat. A műkincseket én úgysem ismerném fel, ilyen vagy olyan festmény meg szobor, de ha van friss nárcisz a szobámban, akkor ezek úgyis jó emberek.