hőség. A szívem szakad meg, minden alkalommal, amikor csapvízzel öntözök. Idén a gyűszűvirág igen rongy, ahogy a mama mondaná, ki se nyílik, már tűnik is el. Nem a meleg klíma virága. A barátnőm kicsit feljebb él, csak fél órára, talált egy erdőt tele vad gyűszűvirággal, oda elmegyek szétnézni, hogy legalább lássak. Mert a virágosfarmon meg elfagyott mind. Na jó, azért van ám a kertben is. A dáliák mind kihajtottak tavalyról, az ideiek is jól érzik magukat. Én már nem ültetek úgy, hogy a gumót a földbe, hanem először cserép és utána ki. Idén három meg se nyikkant. Kedvem lenne visszaküldeni őket a szararévennek. De a többi kihajtott, szedtem le hajtásokat, azok is már nagyok, jól elosztogattam már őket.
Hétfőtől már lehet egymás kertjébe átmenni, de mi megelőztük a hétfőt, tegnap este átjöttek a harmadikszomszédék, csak a kertbe ám. Az ember kicsit aggódik ilyenkor, ő tipikus a törvénytisztelő állampolgár, a viliem meg hát hangosan vicces, picit aggódott, az ember, nem ám a viljem, hogy mit szólnak a szomszédok. Na, a mai kertészkedésem alapzaja a jobbról szomszédnál itt vannak a nagyszülők, a másodiknál meg simán barátok, gyerekekkel. Csak hogy azóta már be is jöttem, lenyomtam héttől-tizenkettőig, addigra már a reggel árnyékos részt is eléri a nap, iparkodni kell. Kitéptem az összes nefelejcset, elmúlt a tavaszi fílingje a kertnek, itt a nyár. Nemsokára járok egyet, felváltva járunk, a kutyát magára hagyni nem lehet. Tegnap annára és viliemre már csóválta a farkát, ez hatalmas, hatalmas dolog. Nagyon örültünk. Lassan, de mindenképpen javulóban.