dolgok, amikről nem írok, hát ott sincs változás. Hálisten Mama jól van, bomlik az agya egyre jobban, ahogy ő mondja, de jóféle gyógyszereket kap, nyugodt és mindig jó a kedve. Azelőtt meg soha nem volt neki jó. Vagy nagyon ritkán. Mikor gyütöttök lányom? Akkor elmondom, hogy a vírus, az utazás. Jaaa, jóvan. Utána anyám, na mikor jöttök? Mondom nem tudom még, a vírus, az utazás. Jól van, tudom én, de a mama egész nap engem bszogat (anyám nem válogatja a szavakat, sőt!), hogy mikor jöttök, akkor mit mondjak neki? Mondom mondd el ezt neki, szépen, ha húzszor kérdezi, akkor húzszor. Anyámnak a demencia: a mama meghülyült. Részéről ennyi.
Hívom mamát egyik vasárnap, anyád nincs itthon lányom. Ó boldogság, írtam gyorsan a keresztanyámnak is, hogy hívhatja a mamát, anyám nincs otthon. Mert ha anyám otthon van, ott ül a mama mellett és sztereóban mondja, a mamától semmit nem lehet kérdezni, mert mindenre ő válaszol, bármit mond a mama, az nem úgy van, összevissza beszélsz anyu, az nem úgy volt, az a virág nem is kék, hanem lila! Hát nem krvára mindegy? De erre szegény mama elkezd ideges lenni, remegni, le akarja tenni a telefont, hát nem csodálom. A felállás továbbra is ugyanaz, nekem a tesómat szidja, neki engem. Meg ilyet szól nekem, hogy a mama mindig azt mondja, hogy baszóggyon a vica, sose hív fel. Annyira van eszem (még), hogy tudom, hogy a mama ilyet soha nem mondana. Még az a szerencse, hogy legtöbbször anyám nincs otthon, amikor a mamával beszélek. Anyák napján zúmoltunk, bejött Anna unokatesóm is a képbe. Utána mama meséli keresztanyámnak, hogy itt vótak a gyerekek anyáknaptyán. De anyu, nem voltak. De, itt vótak, akármit is mondassz, itt vótak, én láttam űket!