megvan, hogy Új-Zéland bejelentette hetekkel ezelőtt, hogy kész vége ott a vírusnak. Éljen, vegyünk példát, miegymás. Erre beutazik két brit és beviszik a vírust. Annyira tipikus, komolyan, olyan fájdalmasan égő az egész. Esik egybe azzal az időszakkal, amikor elindítottam az állampolgárságit. Egyik részről nagyon rossz érzés a gyomrom körül, úristen, most én akkor elárulom a hazámat? De hát én magyar vagyok, nem brit! Viszont most könnyen megkapom, mert már x éve itt élek, ha most hazamegyek és otthon élek x évig majd visszajönnék, akkor már nem tudnám olyan könnyedén. A brexit miatt nem kellene, de persze, hogy picit az is közrejátszik. Simán maradhatok itt január egy után is, megvan hozzá minden engedélyem, de hát egy brit útlevéllel igazából rosszul nem járok. Kell két referencia. Egyik lesz J. barátnőm, "több ilyen brit kellene ide, mint te, hát persze, hogy leszek", a másik a szomszédunk, a nyugíjas orvos, úriember, azt mondta, hogy megtiszteltetés, hogy őt kértem meg. Most tanulhatom a törit meg a civilizációt (mi Wales nemzeti virága, pl., na jó, ilyeneket tudok is), meg az angolt, mert abból is lesz valami beszélgetés. Na jó, azt nem tanulom. Azt, hogy skót, angol vagy wales-i brit leszek-e, nem döntöttem még el. Skót nem akarok lenni, pedig ők ám itt a legnormálisabbak, ezt bátran kijelenthetem. Wales-i leszek szerintem, mint a kutya, nem mint a bárdok. Bár egyébként azt hiszem erről nem is kell dönteni, brit és kész.