kezemen tudom megszámolni, hogy mennyi órát aludtam keddtől péntekig. Nagyon extrém volt ez a pár nap és ilyet többet nem is csinálok. Erre jött rá a 32 fokos nyár, tökéletes. Bár azon a téren elég jól bírtam. Na de már megint egy filmbe csöppentem ám. Mentem a nagy vidéki házba. Ez nem is a ház kategória, azt hiszem. A nő kért meg, de a férje meg kérdezi, hogy teszteltek-e vírusra, karanténban voltam-e.. stb. Hát mondom nem, nem és nem. De ha így, akkor inkább halasszuk el a fotózást. kérem. Ó istenments, azt már ne, mindenképpen jöjjek, nem lesz gond. Odaérek. A nő jön felém, hogy átöleljen, majdnem dobtam egy hátast, mondom de hát ilyet nem lehet! Jajj de hát végül is már lehet, mondja. Ó atyaám. Azt mondja, hogy három gyerekük közül két lányuk van még itt, mindkettőnek a barátja is. Az egyikek éppen leugrottak a tengerpartra, majd jönnek. Ó mondom, magamban, az is milyen okos, megfontolt viselkedés, nem? Erre az apuka például mit mond? Mindenki ki be jár, ide-oda megy. Itt nagy balhé a korona alatt, hogy a városiak lehúzódnak a vidéki házukba és a vidékiek ezt nem nézik jó szemmel, maradnának otthon. Emezeknek is van ám pár házuk Londonban, meg ez a nagy, vidéken, meg Görögországban, bár oda végképp nem tudnának menni. S mondja a kertész, hogy nem minden falubéli nézi jó szemmel, hogy a fiatalok ki-be járkálnak a faluból. Végül is tökjó volt ám, bár a medencében nem úsztam, leszedettem velük a fekete hálót a ribizli-egres falról, népszerűségből megint szereztem két plusz pontot. Az egyik gyerek és a párja filmrendezők, ők a kertben forgatgattak. Este 8-kor tenisz, 9-kor vacsora, ott leszek-e, hát mondom nem, köszönöm, megyek aludni. A tetőtéri szobám kb a 17. századból maradt itt, imádtam, csak a hőség. Ma takarítok, mosok, sütök itthon vagyok, holnap elhúzok még két napra, aztán satufék. Megajándékoztam magamat egy szuper kis termosszal, tökéletes kis teatársam lesz a három órás úton holnap. Ma meg esik. Tökéletes.