postanap. Pakolom össze a halmot, felével irtó késésben vagyok, de még bízom a postában, csodát művel, minden odaér, időben. A mi nagyfalunkban (kelet felé egy mérföld) már nincs posta, pedig de szerettem odajárni, ott aztán értették a dolgukat a postások, de most már a boltban van a posta, egy erre külön kasszánál, a boltosoknak első a bolt, rádnéznek, te hol élsz, hogy itt akarsz feladni valamit, őskorból jöttél? Így járok egy másik faluba (nyugat felé két mérföld), ott még megvan a falusi posta, ott a nénik értik a dolgukat. A posták (is) el fognak tűnni, talán még az én életemben, nagyon fognak hiányozni. Nem, nem tetszik az új jövő ám nekem. Lesegetek egy házat, a balatonfelvidéken, pontosan nekem készült, százvalahányévvel ezelőtt, de hjajj de sokat kérnek érte, lesegetem, hogy ott még azért ezt a nem tetsző új jövőt elég jól ki tudnám tolni, ott talán észre se venném a változásokat, az almafa alatt ücsörögve egész nap. Na de vissza, mert nagyon nagyon határidős munkám van és most nincs idő álmodozgatásra.