a gyerek, ha játszik. Én meg ha kimegyek a sufniba. Egy vödörben tyúkszartáp a kertnek, egy zsák komposzt, így néz ki, elég pici hely és roppant sötét is, főleg, hogy az ajtót is benőtte a vadszőlő. Az ember már nyáron megkezdte, hogy azt le kellene vágni. Tudja ám, hogy ha levágta volna, már nem volna. Kimegyek a sufniba, hogy leeresszek, három megállás nélküli nap után. Próbálom kitalálni, hogy vegyek-e repülőjegyet vagy mi. Ebbe őszülök bele most éppen. Miközben kezdődik életem munkája a hétnek a végén. Nem tudom összerakni, nem tudom, hogy örülök-e ennek annyira, mint amennyire szomorúvá tesz, hogy lassan egy éve nem láttam a mamát.