itt vót a kisÉva. Meg a nagyÉva is! Bárcsak. A nagyÉva tényleg, a mama másik lánya, a normális, de én sajnos nem. De fél perc múlva: "a kisTibi vót itt máma". Így megy már ez. Minden beszélgetés nagyon jó, általában jó a kedve. "Az Annácska vót itt máma, ammeg fírhe akar asztom mennyi." Anna férjez is ment, még áprilisban. "A Pistának má nincs autója, hogy nem gyün ide? De hát nekem mér nem montátok, hogy meghót!" De aztán másnap már erre is emlékszik. "Én má a faluba senkivel nem beszígetek, csak a Fücsöknénivel." Fücsöknénire én is emlékszem, nagyon halványan, rengeteg almafájuk volt, oda jártunk szedni mamával, akinek csak öt almája volt. Fücsökéknek sok. Már rég megvette az ő házukat is egy osztrák, nagyon rég, már arra én is csak halványan emlékszem. Meséltem mamának ma, hogy az a kép van bennem mostanában legtöbbször, amikor egy (sok) téli hétvégén befűtött a cserépkályhába, kint havazott, ő meg hövejit himzett. Rengeteget. Nagyon örült neki, hogy erre emlékszem. Nem tudom, hogy ő emlékszik-e rá, de annak örült, hogy én igen.

Jó lenne egy brutális tél, mindenki maradna otthon, itt megijednek fél centi hótól is, a vírus egyszer csak kihalna, mi meg élnénk boldogan, míg meg nem halunk.