a rendelő, csak nem hallottam, üzenetet hívtak, hívjam őket. Már előre cidriztem, hogy mi lehet, tegnap volt egy vérvételem. Végül is az lett, hogy újra akarnak vért venni, mert a vörösvérsejtjeim nincsenek rendben (fáradtság, nesze). Egy másodperc se telt el, hogy letettem a telefont, még éppen idegállapotban voltam (egyébként nem attól féltem, hogy mondanak valamit, hogy ez meg az a bajom, hanem hogy ha netalántán elküldenek egy olyan vizsgálatra, amihez bezárnak valahova, s akkor én klausztrofóbiás leszek és megfulladok nyomban, mert nem kapok levegőt) szóval semmi idő se telt el, hívott a tesóm. Ott volt a mamánál pont. Egyébként nem szoktam elmondani soha, ha gondom van, de most valahogy kiszaladt, hogy nem jó a vérképem és mennem kell vissza. Anyám: na, csak nem koronás vagy? Most normális? Na, ez csak költői kérdés. Mondtam neki, hogy lehet, hogy jobb lenne, ha koronás lennék, de úgyse fogja fel. Vá. Komolyan. Mama: "millen jól nízöl ki lányom" anyám rá: "ja, jó pufi" Pont ma reggel néztem, hogy tök jól megy ez a cukormentes november nekem, érzem magamon, hogy jobban vagyok tőle. Erre anyám benyom egy ilyet. Mondjuk ő csak ehhez értett mindig. "A hajadat le ne vágasd, rajtad csak az a szép" ez volt még a gyerekkori egyik dumája.

Viszont süt a nap. Nagysétát nyomtam le a kutyával reggel, az ember három napig Londonban dolgozik, enyém a ház, roppant tevékeny vagyok ha ő nincs itthon, bár nem szokott egyáltalán semmiben gátolni, de valahogy sokkal több mindent elvégzek olyankor. Tegnap már a levest megfőztem előre kétnapra, körris lencseleves, Ottolenghi recept, imádom, az ember nem, így csak akkor csinálom, ha nincs itthon.