hosszú napokon, egész decemberben, mindig gyújtok gyertyát a fenti ablakban, a lépcsőfeljárónál. Az előbb az ágyneműt mentem felhúzni, s ahogy indulok lefelé, megállok ott mindig, most is, kinézek, a gyertya itt, szemben pedig a templom, ami minden decemberben ki van világítva. Otthon érzés. Holnap összejövünk, megtartjuk a Carol singing-et, de nagyon sok előírásnak kell megfelelni, nem is mehetünk be a templomba, a templombertben és a farmon szórórunk majd szét, s az a pasi, aki pedig nagy fimes hangmérnök, ő kivezeti majd a hangot a templomból, ahol csak az orgonista lesz. Alig várom. Koradélután három barátnőmmel elmentünk egy hatésfélkilóméteres kis sétára, hú de jól esett, jó volt az idő, szedtünk ágakat, beszélgettünk sokat, süttettük a fejünket a nappal. Aztán bréking nyúz. Ez van, ilyen időket élünk, majd lesz ez máshogy is, azt én már alig várom, de addig is élni kell. A könyvek egy torony, amiket olvasni fogok a bezárt napokon.