egy év volt ez. De így is számoltam a szerencsecsillagjaimat rendesen. Mindig van miért. Ma meg még egy utolsó séta, barátnős, másfél óra kemény tempó, nem is fáztam, pedig fagyott rendesen, majd a végén a templomnál megteáztunk, megsütiztünk. Tegnap sütöttem egy lusta asszony rétesét, gondoltam, hogy megpróbálom J. barátnőmnek, ha már egyszer ő a brit állampolgárságimra egy üveg marmite-ot adott, ami nekem egyáltalán nem jött be, nagy bánatára, viszont neki bejött a túró. Hazaértem, gyorsan sütöttem egy adag sajtosrudat, legyen már valami bulikaja is, haha, most meg pizza lesz vacsorára, ó virsli, dehogy. Nyolckor én már amúgy is alszok, de most már a háziorvos elnézést kért háromszor, de akkor mindenképpen mégis csak menjek be, mert hat pirosfelkiáltójel volt a vérvételemben. Jóvan, aludni tudok, sokat is. Szóval ja, sajtosrúd, majd az ember, hogy akkor még az adóscuccaimon egy kicsit dolgozzunk, mert ő le akar zárni pár dolgot, azt hittem belé is rúgok, de most pont nem, mert valami lábfájdalma volt a héten, három napig nem tudott lábra állni, így gondoltam, hogy kímélem. Szóval nekiláttunk. Itt csesztet, hogy szempillaspirált ne vegyek cégeskártyával, de hát online volt és ott meg keveredés volt és mit lestem én, hogy a paypal miről veszi le? Na így telt a délután, köszi. Könyv. Biztos, hogy nem lehet céges? Hát mondom, figyi, a címe, Első mesekönyvem a dinoszauruszokról. Döntsd el, hogy céges lehet-e. Kész. Most már ég a tűz, mindjárt sül a pizza, síri csönd van az egész faluban. Istenvéled furcsa év, nem sírunk vissza.