a tavasz, brutál fejfájással enyhült az idő. Az ország legtöbb részén volt hó, itt semmi. Három pehely kb. A hóvirágok és a hunyorok köszönik, jól vannak, ezen kívül van egy flowering currant bokrunk (Ribes sanguineum), ami második tavaszunkon itt elfagyott. Aztán tavaly egy másik helyen elkezdett kihajtani. Ő is virágzik lassan. Azért én még nem adom fel, lesz még itt tél, láttunk már tavasszal nagy havakat. Megsült reggel két kovászoskenyér (én leálltam a kenyérről, nem kell az az én figurámnak), de az ember már nagyon odavolt, hogy mikor sütök már megint kovászosat, hát azt ugye azzal kezdtem, hogy legyártottam a kovászt a múlt héten, mert azt sem nevelgettem már. Azért ezt én is megkóstoltam ám, isze a legjobb lett, amit valaha csináltam. Az ember ettől boldog, én meg attól, hogy hozott nekem nárciszt a lidlből. Egyébként brutálisan elegem van ebből az egész szros helyzetből. Enyhe szóval. Olyat tudnék mondani, hogy csak.

Több, mint 12 hónapja senkit nem láttam a családtagjaim közül. Az egyik megyében (kettővel melletünk) tele vannak a hullaházak, nem tudják hova tenni a halottakat. A faluban egy nő beír a whatsappba, hogy a fia szülinapjára ma délre kihívott egy fagyis autót, aki akar menjen, lehet tőlük venni fagyit. Mire legalább 6 család visszaírt, hogy szuper, megyünk. A szomszédcsaj, hogy menjünk egyet sétálni, míg a férje itthon van, s tud lenni a gyerekekkel. Mentünk egy nagyon kora reggel. Beszélgetünk, mire mondja, hogy hihi, ó karácsonykor átugrottunk ám egy barátnőmék szüleihez, minden szabályt megszegtünk, legalább harmincan voltunk. Mi a szrt sétálok én vele akkor? Mindenkinek elege van ebből, nem lehetne hozni egy kis áldozatot, hogy aztán legyen vége? A karácsonynak a levét isszuk. És a legrosszabb még csak most jön. Na be is fejeztem a háborgásomat a koronával kapcsolatban.