lányom, úgy kifogyott a falu! A Ricsekéktűl a föcskendőjig, má senki sincs. Mondja a mama. Ez a falu, ahol született és ahonnét 18 évesen elkerült. Amikor nagyapám meghalt, akkor hetente járt oda a temetőbe, most már persze nem, csak ünnepekkor, meg ha valaki hazamegy, akkor mindig elmegyünk mamával. Legtöbbet azt az életét emlegeti, gondolom az volt az az időszak, amikor a legboldogabb volt. Ilyenkor elgondolkozok, hogy nekem mikor volt az az időszak? Gyerekkor feszkós, apunál Sopronban, ahova egy idő után nem akartam menni. A gyerekkori barátnőmék a szomszédunk voltak, de anyámék eladták a házat, építkezés, költözés át mamához, messze a barátnőktől. Mamánál feszkó az alkesz nagyapám miatt. Amikor a ház elkészült, elköltöztünk, akkor szomorúság, hogy mégis elköltözünk a mamától, de lett végre saját szobám. Na onnét aztán folyamatos feszkó anyám és mostohaapám között, istennyugosztalja. Mikor az a ház eladva, én irány az egyetemi koli, hétvégente néha mamánál, itt ott, barátnőknél, semmi állandóság, de szuperjól a saját lábamra álltam, ennek köszönhetően. Egyetem után munka a fővárosban, egyedül lakás, saját albérlet, de aztán másikpasi, vidékreköltözés, az sem kezdődött feszkómentesen, mert eléggé az elején kiesett a táskájából két bikinis kép egy falubeli nőről, hihi, de persze jól tudott hazudni és kimagyarázta és ez így jellemezte aztán a kapcsolatunkat, de akkor közel voltam a mamához, majdnem jónak is tűnt a dolog, de aztán nem, irány el, be Sopronba, utána ki ide, már tíz éve is annak, hú mennyi minden történt igazából. Én is sokat változtam és erősödtem rengeteget, nem mennék vissza egyik korba sem ezek közül azt hiszem, s most sem rossz éppen, de azt hiszem, hogy nekem a nagynagy időszak még csak most jön. Fura érzés ám ez, de valahogy ez van bennem. Na majd az élet megmondja azt is.
"megkezdte nyillanyi a hóvirág" Na az, az mindig boldog időszak.