már nyolckor besüt a nap a konyhába, úgy rendesen, a szomszéd cseresznyefája mögül, akkor már jobb napok jönnek. Amikor a napfelkeltétől kezdve süt a nap, csak pár pötty felhő van a kék égen. Bagolyra ébredtünk, második reggel. Olyan, mintha az ablak előtt ülne, egy bükkfa van az ablak alatt, lehet, hogy azon ül. Na de hogy lessem ki?
Csoda egy hét volt ez, s fel is kell írnom a nagykönyvbe, hogy örökké emlékezzek, hogy hálás legyek, amíg élek. A legeslegjobb munkáim voltak, de nem is a munka, hanem az emberek, akik hozzájuk kötődnek. Mindhárom vérbeli profi, keménymunkás, szerény, kedves, jószívű, hálás, nem felfújt, pedig mindhárom van azon a szinten, hogy akkora arcuk lehetne, hogy nem férne bele a legszéleslátógszögűbb (?) objektívbe se. És nem. És nem. Annyira felkészültek voltak, hogy nekem csak egy álom volt mindhárom februári munkanapom. Hehe, lehet, hogy több nem lesz, de ez is több most annál, mint ami sok másnak jut. A tegnapi ember - vele most először találkoztam, a kertjével, a munkájával - olyan hatással volt rám, mint nagyon rég bárki. Eszembe jutottak a régi angol kerteskönyvek, amiket mindig álmodozva nézegettem, a képek belőle, az ötletek, azt gondoltam atyaég, beleléptem egy ilyenbe! Álom.