nap nemjóllét után, áh, felszínre tört a herpeszvírusom, na mindegy is, mondom az embernek, miután jobban lettem, hogy sanyi, én most nekilátok a nagytakarításnak. Erre mindig az a válasza, hogy de ne egyedül csináljam, ez közös munka. Kedves ember tényleg. De pl. én soha (ezerből egyszer kb.) nem viszem ki a szemetet, szóval szerintem ez így tök normális, ha én csinálom a nagytakarítást. Mivel időnk rengeteg, s nem is látjuk a végét, hogy mikor szabadulunk a börtönből, nem egy hétvégébe sűrítek be mindent, hanem egy-egy (vagy fél) napot szánok rá egy helyiségre, s azt is akkor, amikor kedvem van. Ó ezt a luxust. Ma a háló van soron. Nem túlzsúfolt bútorral és nincs tele cuccal, így nem nagy teher azt megcsinálni. De ezt úgy kell elképzelni, hogy ágy elhúz, komód elhúz (de pl. a komódban a ruhák szelektálása nem most történik), éjjeliszekrények lemosása, fal, radiátor előtt-alatt-mögött, minden. A függönyt most pörgeti a mosógép. Az ember azt kérdi, hogy a lockdown végére készülök-e ilyen hevesen. Hát lehet benne valami, tényleg olyan érzés kicsit, hogy előre rákészülök, de nagyon, s akkor majd milyen jó lesz. És azonnal jöhetnek az ittalvós vendégek. Csak aztán nehogy a bilibe lógjon a kezem. Itt britéknél sose lehet tudni. Na, lejárt a mosógép.