huszonegy. És az egész napot a kertben töltöttem. Ó ilyen érzés nincs is. Ki kellett fejszével szednem egy hatalmas gyökeret a virágoságy alól, mielőtt beindul az élet ott. Új szomszédaink vannak, jobbról, ott meg egész nap ment a stílfűrész, de nem bántam, mert vágtak ki sok fénygátló, felesleges növényt. Nekik fénygátló, nem nekünk, de nekünk mindig hozzáad a köztünk lévő sövény-kerítéshez, amiben van bodzától, galagonyáig minden. S pont emelett van a virágosom. Kihívás, azt nem mondom. Így volt az, hogy kiástam egy íriszcsoportot, soha nem virágzott, meg nem is való oda, s a helyére egy Salvia 'nachtvlinder'-t tettem volna, amit nagyon szeretek sokminden tulajdonsága miatt, s a legfőbb, hogy ez bírja majd ott közel a sövényhez. S akkor jött szembe az a nagy gyökér. Volt vele munka. Az ember ilyen dolgokat sajnos nem tud elvégezni a kertben, rettenetes izületi gyulladással küzd, pl. ő egy üveges uborkát vagy lekvárt vagy akármit sem tud kinyitni. Na ennyire. Mondjuk az ablakokat ő mossa. Szóval kert, újszomszéd. Tyúkok, kutya, három gyerek, idill. Még nem találkoztunk, de bedobok egy lapot ma nekik. Szombaton meg dolgoztam, az álomkertben, idén a harmadik látogatás, március közepén újra megyek. Esett az eső egész nap. Kint ebédeltünk, az ereszték alatt. A cukormentességem nagyon jól megy, lassan elérem az egy hetet, jól is esik. Egyre többet süt a nap és a remény, hogy lassan ennek az egésznek vége, az itt lebeg, azt mondta a boris, ha minden jól megy, ha minden fázist teljesítünk, akkor június 21-én minden lesz, ami régen volt. De március 8-tól már találkozhatok úgy egy egyvalakivel sétára, hogy le is ülhetünk akár egy padra és piknikelhetünk, hoppá! Március 29-től pedig már 6 ember is összejöhet, na nem házban, hanem kint, de hjajj dejó lesz. Haladunk, haladunk.