kerekerdeux

március

2021. március 04. - nvicka

négy. Ma jelent meg az első könyv, amit teljes egészében én fotóztam. Az ember rettentő büszke, rendelt is már egyet az anyukájának. Rengeteg kedves üzenet jön az emberektől és nem szabad azt mondanom, hogy a képek többsége nem az én világom, mert összességében ez egy nagy büszkeség és az író, akivel együtt csináltam, nagyon jó barátnőm lett az évek alatt, már mondjuk könyv előtt is, szóval nyertem mindenképpen. A kiadó kereste meg őt, s így alakult az egész. Úgy lehet könyvet, hogy vagy megkeres a kiadó, mert látják, hogy ki vagy, mit csinálsz és látnak benned üzeletet. Vagy pedig te írsz a kiadónak, s elmondod, hogy miért lenne jó nekik, ha kiadnák a még nem is létező könyvedet. A harmadik opció a magánkiadás, de az egy teljesen más tészta, rettenetesen sokba kerül. Könyvfotózás díjazása meg úgy van, ennél az elsőnél kaptam egy ún. fix összeget (nyilván nem mondhatom el, hogy mennyit, de ha simán fotózok egy kertet akkor kettő max három kertfotóval megkeresem ezt, miközben ez több havi munka volt). Ennél a könyvnél aztán viszont eladás után mindig fogunk majd százalékot kapni. De csak ha már az eladás behozta azt, amit előre kaptunk. Az egyik könyv, amit idén fotózok, ott napidíjat kapok, ami baráti, de utána semmi mást, ez egy fix dolog, de adnak pl. ebédre és utazásra és ottalvásra is. A másik könyv, amin most kezdek el dolgozni, s a héten hívott fel a kiadó a részleteket megbeszélni, szintén fix lesz. Az egy húzós egy éves munka lesz, de nagyon nagyon rosszul fizet. Viszont helyben lesz és kihívás és egy nagyon nagyon tartalmas, tele brutál tudással könyv lesz ez, s ezért szeretem már most. Szóval március. Virágba borultak a fák.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerekerdeux.blog.hu/api/trackback/id/tr6218335129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gittabry 2021.03.06. 06:49:54

Gratulálok! Még sok ilyen munkát kívánok, amit élvezettel csinálsz.

eva_nemeth 2021.03.06. 07:26:13

nagyon köszönöm!
süti beállítások módosítása