Skóciát, három napon belül, egy nap út, egy nap munka, egy nap út. Az ember eljött velem végül. Csodával határos, hogy nem hagyott faképnél. Alapból feszkósok voltunk, mert nem szabad Skóciába utazni, nekem volt igazolásom munkára, ő meg hát, lett a sofőröm, ha esetleg megállítanának, az angol rendszámra vadászó rendőrök. Átértünk rendesen, nem volt gond. A skót határ elérése után még két és fél óra volt a kert, onnét még fél ahol megszálltunk. De az ember akkor már meg akart állni anyukájának egy hellót bemondani, pont szerencse, hogy majdnem útba is esett. Csak én még a kertet meg akartam aznap este nézni, így bennem volt a feszkó, hogy haladjunk. A kertbe még sötét előtt odaértem, nagyon kedves volt a nő, mondta, hogy bármeddig mehetek. Körbejártuk. Aztán mentünk a szállásra, ami egy barátunk csillivilli háza. A kutya a műtéte óta nem teljesen szobatiszta, így extrán bennem volt a feszkó, hogy mi van, ha. De nagyon ügyesen disztingvál, ha más házban vagyunk, így nem volt semmi baleset. Másnap reggel fagyott, így a fotót a nap végére tettem, így gondoltam, hogy leviszem a kutyát egy körre a tengerhez, de akkor is csak a feszkó volt bennem, hogy majd jól megállítanak, hogy nem vagyok helyi lakos, majd a helyi lakosok is látják, hogy nem vagyok helyi lakos, sőt, ezt a kutyát még soha nem is látták ezen a parton szaladgálni, miféle túristák lehetnek ezek. Na ilyen paranojjában voltam. Itt rettentő nagy feszkót okoz már tavaly március óta, hogy emberek elmennek a nyaralójukba lakni, máshonnét, ergo behozzák a vírust, miközben a helyi lakosok meg el akarnak zárkózni a külvilágtól, meg a jövö menő forgalomtól. A barátnőm szólt előre a szomszédoknak, hogy ne aggódjanak, munka ügyben jövünk és nem időzünk sokat. Így megy ez. Szóval feszkó feszkó hátán, persze tök fölöslegesen. Egyébként egyáltalán nem fagyok feszkós alkat, de most kijött. Aztán délután elhúztam a kertbe, több hektár csak magamnak, tele speckó nárciszokkal, madárcsicsergéssel, meg a kertész, akinek szólnom kellett, hogy be ne zárjon a walled gardenbe, de ha be is zárt volna, simán elaludtam volna a fűtött üvegházban. A fotózás után lenyugotam teljesen. Másnap reggel irány haza, megint beugrás az ember anyjához, ahol lenyírtuk a füvet és a cserepeit raktuk vissza a helyükre (rengeteg virágot cserepekben tart kint), mert a házat kívülről renoválták januárban és azóta szanaszét volt minden, mert ugye az embernek csak két tesója lakik ott a városban, akik aztán simán tudnának füvet nyírni, főleg az öccse, de hát jóvan, így van ez. Nem esett nehezünkre. Hova van belénkrakva, hogy tudjuk, hogy az ember anyja nagyon szereti a kertjét és imád kint ülni, de fizikailag már sok mindent nem bír csinálni, így ha mi ott vagyunk, sok mindent megcsinálunk neki. A másik két tesó miért nem érzi, hogy ebben segíteni kellene? Fene tudja. Mindegy. Megjártuk Skóciát, feszkósan, csoda, hogy nem dobott ki az út szélén az ember, főleg, amikor az utolsó négy órát én vezettem le, s egy részen azt mondta, hogy neki izzad a tenyere és nyomta a nem létező fékpedálját folyamatosan. Hihi.