van ám itt B oldal is, de már úgy vagyok vele, hogy teszek rá magasról. Annyit mondok, hogy este azon gondolkoztam, hogy ha a tesómmal megörököljük anyám részét a mama házából.., de aztán el is hessegettem a terveket, mert anyám simán írhatott már végrendeletet, amiben héccáz, hogy valaki másra hagyta, mert mi olyan szemetek vagyunk, hogy mi még azt se érdemeljük. Én legutóbb azért, mert küldtem neki üzenetet, miután bevitték a kórházba (bocsánat, bevitette magát), de nem tettem az üzenet végére szmájlit. Micsoda egy ember vagyok én, nem is tudom, hogyan tudok így élni. A másik szemét a tesóm, akit felhívott múlt csütörtökön, hogy menjen át, legyen mamával, mert ő mentőt hivat és bemegy a kórházba. Tesóm át is ment, anyám minden szrt csinált, csak mentőt nem hívott. A tesóm, az a szemét, az meg állandóan kérdezte tőle, hogy mikor jön a mentő, hogy lehet az is ilyen szemét, hogy állandóan azt kérdezgeti. Aztán meg este hatkor hívta fel a mentőket végül, kellett a smink, meg a körömlakk, meg hajmosás előtte. Bevitette magát, majd közölte az orvossal, hogy ő szerdán hazamegy. Így megy ez? Komolyan? Az a mentő lehet, hogy megmenthetett volna egy életet.. Na mindegy. Ismerem anyámat, mondom halló, mikor is jön a mama nyugdíja? Hát persze, hogy csütörtökön jött. Ezért tudja ez előre, hogy szerdán haza fog menni. Aztán tegnap újra bevitette magát, a mamát, parkinson-demencia, otthon hagyta egyedül, amikor már bent volt, akkor szólt, hogy valaki menjen oda estére a mamával aludni. Az, hogy a mamával mi van, az mondjuk a legutolsó gondja, csak a nyugdíj kerüljön a zsebébe. Három éve volt a mama egy idősek otthona várólistán, pár hete felhívták anyámat, hogy van helye a mamának, várják szeretettel. Anyám mondta nekik, hogy tárgytalan, töröljék. Most újra felvetettük mamát a listára, ki tudja megint mennyit kell várni, de ezt anyám megtudta, már otthon is van a kórházból, aztán kezdi nyomni a mamának, hogy milyen szemetek vagyunk, mert őt be akarjuk dugni egy otthonba. A fene akarja bedugni. De azt sem akarjuk, hogy pisis ágyneműben feküdjön hetekig (talán hónapokig is?), mert anyám nem cseréli ki, saját elmondása szerint ő már fizikailag nem tudja ezt megcsinálni, ami igaz is, a negyven kilót alulról üti. Rohadt és penészes kajákkal tele minden. Sokszor vasárnap háromkor még nem adott enni a mamának. Reggelire sütivel eteti. Ne adj a mamának almát, nem szereti, mondja anyám. A mama egy gyümölcsöt szeret (meg ismer, főleg), az almát. A cseresznyefán ott a cseresznye, de az nem jó, inkább vesz epret. Vááá. Na. Mindegy, regélhetnék jó sokat.

A mama, jó demens létére, szeret eljárkálni otthonról. Mostanában kevesebbet, de már szinte minden falubéli hozta egyszer haza. Az teljesen mellékes, hogy az ápolója, az anyám, erről semmit nem tudott, mert otthon sem volt, ugyebár. Namindegy. Tegnap, hogy anyám bement a kórházba, mondom a mamának, hogy mama, most ne kóborolj el sehova jó? A kerten kívülre ne menj. Azt mondja: jajj lányom, most biztossan nem megyek el sehova, mer azzal csak gondot okozník nektek, mer akkor meg köllötök keresni. Osztán most enélkül is ölég a gond.
Hát így is lehet.