engem itt hülyének néznek, mi a fszt képzelnek! mondja ezt a kórházi személyzetről. Simán el akartak tenni láb alól! Tudod, hogy azt mondták, hogy meg fogok halni? Mondom igen, tudom.. Szombat reggel hívták a tesómat a kórházból, hogy menjen be, anyám nem éli meg a délutánt. A család teljesen kész volt (akármi is, ez azért megviselt minket), én itt toporogtam, hogy atyaég, most mit csináljak, felhívom, mit mondjak neki utoljára, de alszik, altatják, te jó ég, ha altatják, akkor ez már tényleg a vég. Ó nem megy ám ez olyan egyszerűen, mert délutánra anyám köszöni szépen, jól volt. Utána párszor beszéltem is vele, legutoljára pont így szidta nővérkéket, meg adjanak neki rendes oxigéngépet, na engem meg ki a fsz keres, ja, az családiedit, na helló! s letette. Tipikus anyám. Nem voltam neki hasznos, mert nem voltam ott. A tesóm ott volt. Hozz fagyit. Vitt. Eper, citrom. Ja, ezt hoztad? Húzta fel rá az orrát, hogy bár szereti, de pont most nem ilyet enne. De pont így kell rá emlékeznünk, amilyen volt egész életében, végig ugyanúgy nyomta a hülyeségeket, végig kitűnő színésznő volt. Isten veled, anyám.