a napok meg csak mennek. A tehetetlenség érzése innét, teljes zavar akörül, hogy hogyan utazhatok, de most meg már tulajdonképpen hova siessek, van bennem az is, miközben pont a mamával kellene segítenem, temetés miatt kapnék kimenőt, egyébként meg karantén, mert aki olyan szerencsés, hogy Nagy-Britanniában él, akkor besorolják Indiával és rengeteg afrikai országgal, ahol tényleg nagyon rossz a helyzet. Szóval a tehetetlenség. A tesóm intéz mindent, na még őt, még őt akartam volna megköszönni az anyámnak, a tesómat. Biztos tudja, mert egyébként látta mindig, hogy mi jó tesók vagyunk akkor is, a hátunk mögött mindig szidta a másikat a másiknak. Soha nem fogom megérteni, hogy miért, de nem is fontos. Tegnap dolgoztam egy kicsit, hogy valami másra is koncentráljak már, leadtam eddigi munkásságom egyik legfontosabb képeit, egy éve kezdtem az egészet, az első adag most jön ki, ősszel, előtte pedig szerdán egy olyan jó tanítás-napom volt, hogy csak, rettentetesen élveztem a napot, a kedvenc kertemben, magánkert, most ez az a hely, ahova megérkezek és béke van és nyugalom, s pont olyan tanítványok is jöttek oda, aki ezt értették és értékelték, csupa kedves ember, tanulni vágyó, kreatív, intelligens, hjajj, kifogtam velük a főnyereményt, alig akartak hazamenni ők is, én is, utána még elmentem egy kis faluba sétálni, egy volt tanítvánnyal, mert kettő olyan is volt a csoportban, akiket már privátóráról ismerek, gondoltam is, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, ha ezek újra visszajönnek, más formában is, ráadásul az egyikük pont Cornwallban él, egyébként spanyol, s kivettek egy házat egy Bath melletti kis faluban, már akartak volna egyet eljönni otthonról, s így pont ehhez a naphoz igazították, na abba a kis faluba óra után még elmentem vele járni egyet, a hosszú nap után és a két óra vezetés előtt jó volt egyet járni, a csendes faluban, mindenhol rózsák, virágok, zöld, nyár, s meséli a lány, hogy egy üvegházra most 22 hetet kell várni, az rengeteg, olyan nagy a kereslet, s bár itt eddig is mindenki kertész volt, de most meg aztán pláne.
Hú, de elkanyarodtam. De muszáj. Muszáj volt mindig. Csak így sikerült idejutnom.
Szép nap lesz, ma is. Olyan jó érezni a nap melegét és a nyári szellőt a bőrömön. A bolond anyám meg fekszik egy tepsiben, egy hideg hullaházban, mert ha valaki, na ő nem igazán értékelte az élet apró örömeit, sokszor nem is értem, hogy miért születnek cikkek, könyvek és filmek arról, hogy élvezzük az élet apró örömeit, mikor az annyira természetes, nem? Neki sajnos nem volt az, ő mindig jobban értékelte a pénzért vett örömöket. Sajnálom, hogy sok mindenről lemaradt. Nem most, hanem amíg még élt.