elvesztettem a fonalat utazás ügyében. Most már nem is nézek semmit, csináltatok egy PCR-t, ahonnét egyenest megyek életem - eddigi - legfontosabb munkájának utolsó fotózására, majd másnap összepakolom a bőröndöt, aztán irány. Rendeltem nyugtatót. Egyébként nincs semmi bajom, de néha megtalál a pánikroham, amikor se itt nem vagyok, se ott, mikor már a gate-nél vagyok, már ki onnét nem lehet menni, de még a gépbe se, na itt ér el ez gyakran. Mikor először ért el, sok sok éve, akkor volt nagyon rossz, mert nem tudtam mi az, s nem is utaztam el. Most már tudom, hogy mi ez, elkezdem az agyamat másfelé terelni, vagy lélegzősgyakorlatokat csinálni. Pl. simán tüdőröntgenen is rámjött ám ez egyszer, amikor ott állok egyedül, a doki meg bemegy a fal mögé, s én maradok ott egyedül, na az az. Szóval ilyen klausztrofóbiás pánikroham féle azt hiszem. Mindegy is. Szuper kis könyvet olvasok éppen, The Village, ötvenes évek, s hát a háború utáni évek itt egészen máshogy néztek ki, mint otthon. Ha kitart addig, ezt viszem, ha nem, akkor meg ezt, ezt majd Yorkshire-ben szedem össze a jövő héten, mert még oda el kell ugranom egyet tanítani. Alig várom. Yorkshire a második otthonom. Vagy harmadik. Valahányadik. Mindig kikapcsol. Van itt most minden, s ki kell a fejemet néha kapcsolni.