ezt a verset mondtam el. Nehéz napunk volt, de ami megmaradt és nagyon bánt, de majd ezen is túl fogom tenni magam, hogy a mama tesója velem veszekedett temetés előtt, hogy miért oda kerül az urna ahova (ahol legtovább laktunk egy huzamban, ahol anyám jól érezte magát), majd ő megnézi, hogy ki visz oda virágot. Mondtam neki, hogy nem attól függ ám, hogy a halottainkra emlékezünk, hogy virágot hordunk ki a temetőbe, aztán fogtam magam és odébb álltam. Egyszer ránéztem, zokogott, mint akit nyúznak, már bocsánat, de nem tudok mást mondani, majd utána már fújta a hülyeségeit, a temető kapuban osztotta az észt, ahogy szokta, majd utána átjöttek hozzánk, ott ültünk a verandán, olyan jó lett volna egy kis csend tényleg, ez a nő meg fújta, fújta, annyira hangosan és olyan sokat beszél, mindenről volt szó, anyámról éppen pont nem, mert hát miért is, aztán a mamára próbáltuk terelni a szót, mégis csak az egyetlen élő testvére, de akkor terelt nagyon, egyáltalán hallani sem akar róla, aztán azt is bevallotta, hogy otthonra sem jött el meglátogatni már nagyon régen. Engem meg úgy fogadtak ezek egyébként, hogy az elveszett lány, ez most esett le, nincs ám itt covid, te jó ég, az, hogy nekem nem lehet csak úgy utazni, azt nem vágják, de a másik, ami szintén furcsa volt, hogy temetés után én álltam is odébb, hogy oké menjünk, de mindenki jött körbepuszilni. Egyébként is családi körben akartuk, erre jöttek, volt ott idős, fiatal, azok mind puszi puszi, nem térek magamhoz, lehet, hogy ők csinálják jól, tojni kell az egész vírusra, nem kell itt maszk, rám is szólnak ám, ha maszkban jelenek meg valahol, hogy bocsánat, nem kell ám már, a horvát tengerpart állítólag megtelt, én meg jöttem ide egy olyan országból, ahol már hónapok óta folyamatosan mennek fel megint a számok, de mindegy az, úgy látom. Szóval ma van a másnap, ami egyébként nehezebb, mint az eddigi napok voltak, de ezen is túlleszünk, aztán egyébként majd elmesélem azt is, hogy hogyan nem engedtek fel a repülőre a Heathrow-n. De itthon vagyok, szóval megoldódott az is, de kalandos volt.