kerekerdeux

ez

2021. augusztus 15. - nvicka

a hét volt az eddigi legjobb itthon, mióta elköltöztem itthonról pár nappal több, mint 11 éve. Persze, ez nagyon csúnyán hangzik, hiszen anyám temetésére/búcsúztatójára jöttem haza, és az volt a hét legrosszabb része, egyáltalán nem kellemes, nem erre gondoltam. Eszembe jut, hogy hányszor kívántam ezt a napot, s amikor eljött, mégis visszacsinálnám, de hát az ember már csak ilyen, nagyon kell vigyázni rá, hogy mit kívánunk.

Viszont. Olyan volt ez a hét, hogy muszáj leírnom, hogy ne felejtsem el, mert azok az emberek, akinek elmeséltem a reptéri ügyet, páran biztosan nem felejtik el, de az én memóriám eléggé szita, így leírom először azt, mert az maga volt a csoda idegbaj, viccparádé.

Kedd reggel, 3.30-kor csörög az ébresztő. 4-kor indulás a reptérre, 4.30kor elbúcsúzás az embertől és az állattól, 4.45-kor már állok a becsekkolásnál, ahol a nő kérdi tőlem, hogy hol van a PCR tesztem. Mondom neki, hogy az sehol, mert direkt írtam a követségnek (osztrák, mivel az osztrák légitársasággal Bécsbe repültem), s ott azt mondták, hogy mivel tranzit ország, átutazok, nem kell, de be kell mutatnom mindenféle papírt arról, hogy megyek is tovább. Szuper. Odateszem az emailt, követségről, továbbutazási foglalást (autóbérlés) Hát öö öö, oké, azt mondja a nő, rendben, az én szememben maga fent van ezen a gépen, de elmegyek megkérdezem a kollégámat. Jön a kolléga, aki közli velem: maga nem száll fel erre a gépre. Addigra volt már 5 óra, a gép 6-kor indult. Nekem mindenképpen kell a PCR, így menjek tesztelni. Ugyanis azért, mert én elhagyom a repteret, amikor beszállok a reptér parkolójában várakozó autóba. Eh. (Ausztriának a UK piros ország, ezért a nagy szigor egyébként) Majd tetessem át a jegyemet, 9-kor és 19.40-kor megy még gép Bécsbe, ha a tesztem oké, akkor mehetek ezekkel, de a 9-re nincs sok esély, mert a tesztelő hely 7-kor nyit, s eredmény 1-2 óra múlva lesz. Menjek oda most, de előtte beszéljek a jegy-átírós ablakkal, s utána teszt, viszont a két nő tök mást mondott a tesztelő helyről is egyébként. Na, ok.
Jegyátírós ablak. A nő mondja, hogy inkább nem ír be a 9-es gépre, mivel a teszt 7-kor nyit, tehát az a 9-es géphez nagyon necces, s ingyenesen jegyet módosítani csak egyszer tud.
Elmegyek a teszthez, ahova küldött az első nő. Áll már sor, de nem vészes. Állok vagy fél órát ott, mire jön egy srác, s kérdi, hogy foglalt-e mindenki helyet online ide? Mindenki mondja, hogy nem, miért, azt is kell? Hát persze, hogy kell. Frankó, hogy van okostelefonom és a bankkártyámon pénz, akinek ez nincs, az mit csinál? Kimentem a reptér épületéből, levettem a maszkot, hogy legalább levegőt kapjak, ez volt 6-kor, na mondom akkor foglalok. Sikerült is 7-re. Szuper. Igen, de az nem ott van, ahol elsőre mentem, át kell menni az érkezésre, majd ott le a földszinten, na mindegy. Oda is mentem, vártam, 7-kor nyit pontosan, harmadik ember voltam, teszt csak orrban, mindkettőben, pikkpakk. Mondom a csajnak, 9-kor menne a gépem, van-e rá esély, hogy időben megjön az eredmény? Röhög. Visszamegyek a reptérre, indulásira, muszáj egy teát innom.
8.15 - eredmény még sehol, de akkor most már odamegyek a jegyeshez, megkérem, hogy tegyen át a 19.40-es gépre, mert ez már veszett ügy. Ahogy ott állok, jön egy srác, hogy ő most késte le a csatlakozását Bécsből Tiranába, mert 45 percet késni fog a bécsi gép. Mondom micsodaaaa? Az ő balszerencséje (vagy na, mi a jó szó erre), nekem pont kedvezett, kicsit el is szégyelltem magam, hogy én ennek örülök, neki meg ez rossz. Persze itt is hosszú sor, végre odaérek, már addigra 8.30 volt, mondja a nő, hogy a 9-esre már nem tud feltenni, ha van bőröndöm. Az semmi, hogy van bőröndöm, gondoltam, de teszt eredményem még nincs, azt neki nem mondtam el, mert ő azt még nem kérte volna. Mondom neki, hogy 45 percet késik ám a gép. Igen? Akkor várjak, leszól a csomagosoknak, hogy még beférek-e így. Ők azt mondták, hogy beférek, de azonnal adjam fel a csomagot. A nő kiállítja a jegyet, engem meg ver a víz, hogy igen, van jegyem, de eredményem sehol, és ha még pozitív is lesz? Áh, mindegy. Megyek a sorba, hogy akkor becsekkolok és feladom a bőröndöt. Akik a csekkoláshoz beterelnek, mondom nekik, hogy a 9-esre megyek, ami már 9.45, és 7-kor volt teszem és bármelyik percben itt lehet, s ahogy ezt kimondtam, már jött is a negatív eredmény! Rohantam a csomagfeladáshoz. Odamegyek, most már nem a reggeli nőhöz kerültem, hanem egy pasihoz. Nézi a papírokat, mondom neki mi a helyzet, rámnéz: És magát miért küldték el tesztre? Magának az nem kell!
..............................
Azt hittem idegbajt kapok, de mivel azt nem szoktam, csak röhögtem egy jót, s futottam át a biztonsági kapun.. stbstb, s örültem, hogy semmi időm nem volt arra, hogy pánikrohamot kapjak. A gépen aludtam egy jót az izgalomra.
Bécsben leszállás. A UK-ből jövőket, mint a pestiseseket, jól külön terelik, nem volt ott más az útlevélnél, mint mi. Ott is ez volt, hogy meg kell mutatni a 2 oltásról szóló igazolást, a PCR tesztet és az osztrák residence valami kitöltött papírt (ja, nekem az se volt, mondom az első nőnek, de nem maradok ám Ausztriában. Nem baj, mondja, akkor írjak rá magyar címet, oké. Persze automatikus osztrák rendszer volt, így a mama falujának irányítószámához kiválasztottam egy szimpatikus, ugyanazon irányítószámmal rendelkező osztrák falut. Vicc.) Szóval állok a sorban. Ami brutál lassan halad a fenti okok miatt. Odaérek az ablakhoz végre. Mutatom a magyar útlevelet, s már adnám a többi cuccot, mire rámnéz, s ez hangzott el:
- Magyarországra megy?
- Igen.
- Viszontlátásra!
..............................
Mire kiértem a csomaggal, s megláttam a barátnőmet, aki várt (mert a bérelős barát már el sem tudott jönni a késésem miatt), csak a szemeimet tudtam forgatni, s röhögtünk egy jót. Meg volt egy szuper ölelés. Hát elvégre negatív voltam. Négy órával korábban.

Folyt köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerekerdeux.blog.hu/api/trackback/id/tr318335309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása