egerünket, most már ne add meg nekünk. Eddig ötöt fogtunk, de van itt még. És hol máshol, a konyhában. Már lassan idegesít a nagy rend és tisztaság, amit ott tartunk, minden nap fertőtlenítés, ha látunk egérnyomokat. Egyik reggel jövök le, se mászik le egy a pultról a mosógép mellé, s alá, s huss, el is tűnt. A vidéki élet. Viszont nincs mesztelencsigánk, inkább választom az egereket ám, de erre tegnap, a kedvenckönyvem utolsóelőtti fotózásán, mondja a lány, hogy egy szép képet egy meztelencsigáról, egy olyat csináljak. Majd legközelebb, mert erre lelkileg fel kell készülnöm. Tizenhétórás nap volt tegnap, a fotózás volt tizenkettő, három óra a kocsiban, s a maradék kettő, a teljes feltöltődés, a fotóhelytől tíz percre, a kerttervező barátom cottage-a és kertje, mindig beugrok, pedig tegnap már majdnem nem, annyira, de annyira nagyonnagyon fáradt voltam, de aztán nem, inkább nem hagyom ki az élményt, ha éppen ő otthon, megteázunk a kertben, de tegnap nyár volt, így inkább vacsoráztunk a kertben, sötétig, s annyira feltöltött az egész, hogy nem is voltam már fáradt hazafelé. Elvégre a kedvenc helyem. Kérdik sokan, van-e kedvenc kertem. Van, ez. De ezt nem mondom soha senkinek.