tényleg azt a fonalat, de nem olyan egyszerű. Nem is tudom hol maradtam le, mennyi mindennel. Majd átgondolom. Vasárnap reggel, szól a classic fm, vasárnap szigorúan nem szólnak a hírek, az ember odaégette a békönt, sebaj, megettük, ég a gyertya, kávé, egy barátnőmmel beszélgetünk közben az újra és még mindig covidhelyzetről, aggódik a gyerekeiért, hogy a fenébe ne, nekem egy sincs, én aggódok minden gyerekért, milyen jövő lesz itt, képernyőbámulós, személyes emberi kapcsolatoktól mentes, miközben szinte szégyellem bevallani, hogy milyen jó évem volt, hogy olyan csodálatos munkáim, olyan emberek jöttek megint utamba, hogy csak.
Sok sok évvel ezelőtt, még otthon, még egyetemen, akkor láttam meg először ezt a bizonyos angol magazint, de nem is jó szó rá, szinte már intézmény ők itt. A lényeg, hogy ott kezdtem egy fotós munkáira nagyon felfigyelni, oda voltam érte és vissza. Jött sok év, folyamatosan vettem ezt a magazint, ideköltöztünk, látták a portfóliomat, behívtak meetingre, elkezdtem velük én is dolgozni. Aztán egy másik nagy magazin adott nekem egy olyan munkát, amit eddig ez a pasi csinált, évekig, jó sok évig, s nálam landolt, el se hittem. Aztán pár hete jött a meghívó a könyvbemutatójára. Rengeteg könyvet fotózott, de ez most már magánkiadása, saját kiadót hozott létre, hogy olyan legyen a könyv pontosan, amilyennek ő szeretné, de hogy engem is meghívott, az összes hátralévő karácsonyom ajándékai itt, ebben az egy meghívóban, azt hittem elájulok, s ott lenni, ismeretlen ismerősökkel, mert ugye nagyon átment képernyőbe a világ, s egy-két emberrel még mindig nem találkoztam személyesen, mondjuk vele igen, jó sok éve, még tetőablakvilágban dolgoztam, szóval ez az este, ez egy mese volt, olyan jó emberekkel, olyanokkal, akiknek könyveit, cikkeit olvastam eddig, de már szinte barátság van, az a tudás, ami ott felhalmozódott, ilyen pici helyen, de nem is csak a tudás, hanem az alázat, a szerénység, a kedvesség, a keménymunka, nem volt nagy tömeg, nagyon válogatott társaság, talán ötvenen, de olyan kedves este volt, hogy soha nem felejtem, hogy része lehettem, csak úgy, mivel is érdemeltem ki, aztán bejött három ember ettől a korábban említett laptól, az egyikkel dolgozom szorosan, beszélgettünk, mondták is, hogy hétfőn küldenek egy megbízást, elvállalom-e, ott van közel, mármint ott közel, ahol volt a könyvbemutató, ami nekem is közel, egy óra kocsival, de megyek nekik fotózni nemsokára Wales-ben egy keramikus párt, s Herefordshire-ben egy farmert, pontosan olyan munkák, amikkel anno ezt a fotóst ebben a lapban felfedeztem, elkezdtem követni munkásságát, s aztán valahogy én is oda értem.
Hálaadás jön, meg is fogom ünnepelni, úgy istenigazából.