sütsz ma, kérdezte tegnap reggel az ember. Soha nem kérdez ilyet, mert egyébként nem jön lázba sűttésztától, de kint nagy vihar volt, sütni kell. Sütöttem egy babkát. Csokisat. Nem vagyok a csokis sűttésztákért egyáltalán oda, de nem volt itthon túró és így legalább nem fogy el túl gyorsan. Pár nap ágyban párnák közt után, jól esett végre jól lenni, takarítani, sütni, lapokat írni, kétévesnek, barátnőnek, nem ő a két éves, tervezni az idei majdnem utolsóelőtti munkát, indulás Wales-be, advent első vasárnapja. Elkezdek sütni a jövő hét végén én is majd, mert idén az ajándékok kis kacsáronyi sütik lesznek, bejgli, orgonabillentyű, keksztekercs, vaníliáskifli, mézes, linzerkarika, picike szívvel, ilyesmi egyszerűségek, amiket majd aztán szép kis dobozba teszek szép, ünnepi szalaggal. Egyre többen vegánok körülöttem, ez kicsit nehezemre esik. Az ember tervezi a menüt, barátok lesznek itt, de majd még az is kiderül, hogy tényleg, mert megint ott vagyunk, ahol a part szakad, tegnap töröltem a jegyemet, két hét múlva ilyenkor már otthon lettem volna, de inkább visszakértem, mármint adtak lehetőséget, hogy tavaszig mehetek bármikor, inkább kivárok, szigeten élni nehéz, kevés a menekülőút. Nagyon sokszor vágyunk mi a kontinensre.