Leomlik ránk félszegen az alkony,
hozna nekünk néhány óra békét.
De ott feszül százmilliárd fényév
köztünk, és csak engem talál talpon.
Világ végén, messze tőlem, alszol.
Nem töri meg emlék álmod kékjét.
Engem a múlt, e gyönyörű rémség
ébren tart és új jelenbe hajszol.
Tűnik a nyár, és a képek kopnak.
Jól fizetett télapók csoszognak -
párkányomon árva virgács kókad.
Látja a tél, ablakon belesve:
újat megint nem hozott az este.
Ajándék már minden emlék rólad."
Birtalan Balázs