előtt, este, utolsó percben, ahogy kell, befőztem egy adag birs jelly-t, nem tudom minek hívjam, nem lekvár, inkább ilyen kocsonya féle. Nagyon szeretem, tavaly is csináltam, majd mind elment karácsonyi ajándéknak. Idén is úgy lesz. Maradt még birs, de azt hagytam itthon, s gondoltam, ha túléli a hetet, újra főzök be, hát túlélte, de most birsalmasajt lesz, azt hiszem. Egyszerűen imádom a birset, minden formájában, fán, kosárban, tányéron. Megjöttünk és most csendesedik nekem is az év, de közben ezerrel tervezésben van a következő. Nekem ősszel kezdődik az új év, a tuliánhagymák ültetésével, a tervezéssel. Az egyik kertészertben már hunyor volt, ez mondjuk itt amúgy is tipikus karácsonyi növény, Christmas Rose, de nem szaladok előre ezzel, csak mondom, hogy olyan jó a körforgás, ha az ember kerttel él. Szóval elmentünk Skóciába, jó messzire megint, majdnem Skye magasságába, ahol tavaly októberben voltunk. Hatamas ég, hatalmas tér, nincs őrült forgalom, nincsenek mindenhol emberek, lehet lélegezni. Irigylem azokat az embereket, akik erre az életmódra váltanak, nekem egyelőre nem menne, azért legyen fél órán belül egy kisváros, nem pedig egy órán belül, ahol most nekünk volt. Nem volt wifink, nem volt térerőnk. Nagyon jól esett, húú. Jászberényi Sándor, A varjúkirály, ez volt az egyik olvasmányom, soproni barátnőm küldte ide, most jutottam el oda, huh, brutális volt, s ha nem is minden novella fogott meg, A Varjúkirályt, az utolsót, biztos, hogy mindenkivel elolvastatnám. Nagyon nehéz. Gondoltam, hogy váltok, lájtosra, de aztán végül Tóth Krisztina, letenni alig bírtam, A majom szeme, hát nem lett lájtosabb, de nem tehetek róla, az ilyen olvasmányokat szeretem. A friss levegő, a tengerpartok, a nagy séták fenyőrengetegen át, egyensúlyozták az olvasásélményeket. Majd mutatok sok képet.