jött, olyan igazi. Végre. Tavaly alig volt valami, most úgy néz ki, hogy napokig fagyni fog, az nálunk mínusz négy-öt, de marad napközben is mínusz egykettő. Örülök. És hálás vagyok, hogy tudunk fűteni. Azért mindig. Megnyomok egy gombot és jön a meleg. Ezt én már luxusnak érzem sokszor, s tudom, hogy micsoda jóban élünk. S hálisten, legjobb tudásom szerint, a családom is, a barátaink is. Nem fagyoskodunk. Szóval fagy jött. Kilógattam a két darab gyapjúpulcsimat, hadd kapja meg őket a fagy, sose mosom őket, csak így. Már csak abban reménykedek, hogy a madarak nem tojják le őket, mert akkor moshatok, nem? Vettem pár nárciszhagymát, amik nagy részét még az üvegesben tartok, jó hidegen, de hármat behoztam két hete, s most elkezdtek virágozni és dobni az illatot. Nekem a jácintillat az karácsony és tél. Jól esik az is. Sok a munka, már nyakunkon az új év, tervezni az új könyvet, nem állok meg egyelőre, de kétszer bemegyek Londonba, csak móka, az egyik egy fotós-újságírós italozás, a kedvenc lapom szervezi, s ott lesz a kedvenc fotósom, a másik pedig Dennis Severs's háza, múzeum, egy jó ismerőssel megyek, esti időpontra, gyertyafényben lehet körbejárni a házat. Csoda. Ilyesmi karácsonyi időszakot kívánok mindenkinek. Nálunk elmarad, hagyományosan, a kihez menjünk, kit ne sértsünk meg, ki főzzön, mit főzzön, milyen feszkó lesz, mit vegyek neki, nincs csomagolópapír és sorolhatnám-feszkó, vannak emlékeim családi karácsonyokról és nem, sajnos, köszönöm, nem kérek belőle. Sajnos tudom, hogy sokan nem kérnek belőle, mégis kapják, én mindig rájuk gondolok karácsonykor és mondom nekik, hogy nem tart sokáig, ki lehet bírni. Miért nem szól ez az ünnep, már jó rég óta, Jézus születéséről? Például.