a buszon, befelé Londonba. Folyton azon jár az eszem, hogy hogyan kerültem oda. Nem a buszra, hanem arra az estre, amire megyek. Egy nagynagy kerttervező egy nagynagy kitüntetést kapott, még a királynő idejében, de már a király adta át neki. Aztán ennek alkalmából szervezett egy estet, amire engem is meghívott. Miért, kérdezem. Nem tőle, hanem magamtól. Jól ismerjük egymást, kb vele kezdődött a karrierem, sok munkánk volt együtt, de kérdem mégis, hogy miért pont én. Voltak ott ügyfelei és barátai. Voltak kertészek és a beosztottai. Szuper este volt, olyan igazi, boldog este, mindenki vidám, kedves, normális, földönjáró. Volt ott egy híres angol pasi, főz és ír, nagyon szerettem volna vele beszélni, csak odaköszönni, de hamar eltűnt. Nem volt más fotós, ez nem tudom, hogy zavart-e vagy jó érzés volt. Minden esetre szuper este volt, soha nem felejtem majd el. Vettem rá egy szuper kis kabátot, aminek fele árát be se vallottam az embernek.