hogy egyszer véget fog érni a szenvedés, az egyik a melegtől, a másik a szokásos havi, tudtam észben, s ez átsegített, azt hittem, hogy valakit felpofozok, legfőképpen magamat, nyolckor ágyban, s mondtam magamnak, hogy ne nyávogjak, mert végre kicsit hűlt a levegő, s láss csodát, egy új magam kelt fel ma reggel. Hűvös van, s aludtunk rendesen. Ablak tárva, takaró alatt, nekem ez kell, télennyáron. Pedig itt csak egy hétig tartott az egész nyár, szóval tényleg ne sírjak, de akkor is sírok, mert abban az országban élek, ahol az időjárás miatt mindig kell nyafogni. De ma örülök, mert megjött az ősz. Mások ma azért sírnak, mert elmúlt a nyár. Így van ez rendjén. Én meg érzem, hogy jön vissza az erőm. Pont jókor, mert indulok Dorsetbe egy kertet fotózni, ott kell aludnom, s ott még ennél is hűvösebb van, mint nálunk, pulcsi és sál, éljen (hú de gáz vagyok) Egy fura helyen találtam szállást, mintha a harmincas évekből maradt volna itt a hely, simán elképzelek ott egy Agatha Christie gyilkosságot is, pont olyannak néz ki. Majd jól bezárom a szobám ajtaját.