mert lemaradt, mert itt aludt végül a Maria, pedig nincs már vendégszoba, egy ideig, de a nappaliban szuperjó volt neki a kanapén, azt mondta, nem is akart még hétfőn sem elmenni, de aztán csak, s elvittem egy másik ukrán ismerőséhez, zsongott a fejem, mert ez a lány tényleg soha nem hagyja abba a beszédet, nekem ez rettentő sok. Viszont az meg szomorú volt, mikor mondta, hogy tavaly itt milyen divat volt befogadni ukránokat, s most meg már senki nem foglalkozik velük. Ezen elszomordtam, mert tudom, hogy ahol ő lakott, nagyon várták, mindent megkapott, nem csak anyagilag, de figyelmet, programokat csináltak vele, stb. De ez csak egy hónapig tartott. Azótan egyáltalán nem foglalkoztak vele, most már, amikor néha visszajön ide Angliába, fel sem hívja őket, mert minek, soha nem érnek rá. Fura. Nem tudom ám, hogy ez összeefügg-e a háborúval vagy inkább az ő személyiségével. Bejelöltem a térképen, hogy hol laknak a fővárosban. A másik bejelölésem az a Pyrohiv múzeum. Remélem, hogy ha egyszer eljutok Ukrajnába, még ott lesz az. És a Maria is.