nem ott kezdődik ám, hogy kimérjük a lisztet, a vajat, a zsírt, nem. Ott kezdődik, hogy nyár végén leszedjük a diót, s ebben mama nagyon profi volt. Volt egy hatalmas diófája, de állandóan kijárt a határba, az útszéli diófákhoz, táskaszámra szedte a diót, biciklijére felakasztotta a szatyrokat, aztán indulás haza. Majd másnap újra. Gyűlt a dió. Aztán amikor eljöttek a kint csendesebb napok, befűtött jól, s törte a diót, törte, törte. Aztán később darálta. Aztán jöhetett a bejgli. A mákosbejgli is ott kezdődik, hogy ősszel elültetjük a mákot. Aztán amikor már szépen sorult a mák, megegyezte, de szépen virágzott mindig a mák, aztán eljött az idő leszedni, szelenyi, majd ruhazsákba tette, s lógott a mák a spájzban. Mindig volt elég bejglire, mákostésztára és egykét más mákos sütire évközben. A bejgli egyébként meg nem egyesszám, mert nem bejglit sütünk, hanem bejgliket. Tíz nem biztos ám, hogy elég. Hát így. Az én két bejglimre mondaná, hogy csak ennyit sütsz lányom? Hát jóvan, nektek ölég. Idén belesütöm a könnyeimet is.