fílek lányom. Nem a sötéttől félt, hanem a téllel járó kosztól, a hótól, a sártól, a fűtéstől. A tyukokho alig tudok kimennyi. Meg a fűttís, annak lenne már víge. Bennem a cserépkályhában fűtés csuda romantika, mert ritkán kellett rendszeresen abban befűtenem - kihamuzni, fát behordani - de mamának ez a mindennapi élet napi elvégezendője volt. Felébredni a hideg házban, bár a szoba jól tartotta még a meleget reggel, először mindig a konyhán fűtött be, ami csak valamikor volt a konyha, egy jó ideje már az volt az ebédlő, ott ment a kályha (az nem cserép) délig, délutánig, utána már a szobájában. A tüzifa meghozatala mindig az év egyik nagy eseménye volt. Sokszor nem vágatta fel, mert azér is köllött fizetni, inkább maga hasogatott, fijam, meggyütt a fa, majd átgyüssz összevágni? Mire a fijam (a tesóm) átment mondjuk másnap, már a mama rég összevágta és elrakta. Nehezen fogadott el segítséget. Volt központi fűtés is a házban, de az igendrága, azt nem kapcsolta be, talán ha pár hónapig ment az, miután bevezették. De az én nagyon szép cserépkályhás emlékem, szép, havas telekről, gyerekkorunkból, hogy ég a kályha a mama szobájában, kint hull a hó, csuda világosság van bent és jó meleg, a mama pedig hímez. Egyik legbékésebb emlékem marad ez mindig vele kapcsolatban.