éve, csoda, ha virágot kellene mondanom februárra, ami aztán mindenhol, mint a gaz szinte, akkor a hunyor. Csillióféle, s mikor egymást keresztezik, csuda szépek tudnak születni. Idén négy újat tettem a kertbe, a régiek meg szépen terebélyesednek. Virágzik mindenféle, de volt lassulás, aminek örülök, ne érjen a tavasz véget márciusban, könyörgök. A magnólia nem fagyott el, még csak bimbós volt, s a két fagyos éjszaka nem volt vészes, így most elkezdett szépen virágozni. Kavicsot hozatunk, az autó feljáróhoz, a garázs körül, hova tűnik a kavics évek alatt, aztán egy új sufni, úgy döntöttünk, nincs mese. Megy a régi, menne az magától, majd szétesik, de inkább szétszedjük mi, mielőtt a szétesés megtörténne, kitakarítjuk körülötte a borostyánt, ami egyszerre védte és károsította, aztán úgyis benövi megint. Tíz éve lakunk itt. Március tizenvalahányadikán szerződtünk. Maradunk még. Fene tudja mi lesz, a tulajdonos eladná a házat nekünk, nem szakadt-e még ránk, kérdi néha, nem, de a tető néha beázik, az üveges télikert is beázik, ha ezt a házat valami csoda folytán meg tudjuk venni, a télikert az első, amitől megszabadulunk. Lenne kedvem máshova menni, s amikor meditálok, s mondják, hogy mindenkinek van az a biztonságos hely, hát nekem is van egy, s pont nem így néz ki, s pont nem itt van.