hűvös, tíz fok körük, jól esik kimenni a kertbe ötkor éppen, mert nem vagyok más kertben, végre, elfáradtam, húzósak a napok, sokat dolgozok, keveset alszok, ilyen ez a szezon. Egy nagy projektem két hétig parkolópályán és utána újra beindul, miközben tudom végezni a más egyéb munkákat. Nem bírok elülni csak úgy, de a reggelek itthon jók, akkor azért sikerül, lejárom a kertet először, s figyelem, hogy az egyik dália hogyan fűnik el, gondolom csigák, egyék akkor azt az egyet, a többi rendben van, áldozati bárány. Idén valamiért pelargoniumban utazok, csuda illatos kis muskátlik, picike levelek, pici virágok, kint napoznak ilyenkor, télen meg majd jönnek a házba, az egyiket egy tanítványomtól hoztam, párat egy nagy kerttervező adott, három kis hajtásom is van ledugva, na szóval majd már csak a neveiket kell felírnom, hogy tudjam mi micsoda, de ha nem is tudom sem áll meg a világ. Szóval itt a vasárnap, a sütő melegedik, megy be a kovászoskenyér, amit tegnap állítottam össze, ma ebédre vagyunk hivatalosak, s ennél döbb dolgot megpróbálok nem csinálni. Nehéz lesz, mert nem bírok egy helyen, de tegnap takarítás közben kezembe akadt Bartis Attila, A kéklő pára könyve, novellák, na azzal elleszek.