aludni, olyan meleg a háló, fent az emeleten, semmi szigetelés sehol, nyáron átmelegszik, még a mi nyarunkban is, semmi levegő, hiába tárva az ablak. Aztán reggel gyorsan kimegyek a kertbe, esett éjjel, hűvös van, mindig jól esik, kikötök két édesköményt, dőlnek a szárak, meg egy gaurát, ami teljesen belenőt egy rózsába, kicsit támasztja is a rózsát, amit nem bánok. Pénteki szélcsendben, amikor nagyon nagy a csönd, hallani nagyon messziről az autópályát. Hiányzik az elmúlt három nap, amikor az égvilágon semmit nem hallottam, csak a szelet. Hiányzik is az a nagy csend. Egy saját kis házikóm volt, bothy, úgy hívják ott, a világvégén, nem kell ott ajtót zárni, nem jár arra senki. Viszont nincs egy bolt sem, a legközelebbi is húsz perc kocsival, icipici, a postán, azt mondják, ott tudunk venni valamit, amúgy egy óra alatt elérünk rendbes boltba. A posta volt így, kenyér, sajt, tej. Egyik esténkre ott vettünk egy pizzát, meg zöldeket salátának, citrom volt az egyetlen fűszerünk. Az a hatalmas tér, az a gyönyörű táj, ami a skót felföld, az egy csuda. Nagyon sok angoltól hallom, hogy ők még soha nem jártak Skóciában. Az olyan messze van, mondják. Inkább ülnek repülőre, s mennek zsúfolt spanyol szigetekre. Mi megyünk fel arra októberben megint, nem az ember választja a Skóciát, hanem én, ott is pont olyan házunk lesz, amerre csak a madár jár. És a szarvasok. Két nap itthon. Seb a szájpadlásomon, mindenem fáj, mindenem fáradt, jó most itthon lenni, ég a gyertya az asztalon, mindjárt kész a kávé.