a nap, sehol egy lélek, mondanám, hogy a madár se jár erre, de hálisten, a madark pont, hogy igen. Hatalmas csönd van. Majdnem akkora, mint Skóciában volt a múlt héten, csak ott egész nap tartott, itt azért majd elhúz egy-egy autó a reggeli munkábamenet idejében. Northumberland-ben vagyok. Ez az utolsó megye Angliában, s ezután már csak Skócia. A Hadrian Wall tíz perc gyalog. Gyönyörű minden, sehol egy lélek. Itt harmadannyiért lehet házat venni, mint délen. Tegnap fél nyolcig dolgoztunk (egy könyvet jöttem fotózni), s utána a szállásomra az út, kb huszonöt perc volt, s abból tizenötig egy autót nem láttam. Elmondhatatlanul szép errefelé. Most már korábban is keltem, hogy egy órával korábban induljak a fotózásra, hogy tudjam bevenni még a tájat. Hazafelé is a kantriszájdba', mert túl hosszú lenne ezután most hazamenni, így megszállok egy barátnőmnél innét két órára, de oda pont el tudok tekeregni kis utakon, ő meg a tóvidék déli részén lakik. Ja, azt még nem mondtam, hogy tizenöt fok van.