a hétvégét, sőt úgy néz ki, hogy az életem is meg van mentve. Az úgy volt, ugyanis. A múlt hét csütörtökön szóltak egy brutálisannagy kertes publikációtól, hogy adjam már le a képeket, amiket még júniusban fotóztam nekik. Csütörtökön egy nagy könyv képeit adtam le, s gondoltam, hogy szuper, utána akkor ezeket gyorsan. Igenám, de ahogy megyek a mappába, hogy a képeket átnézzem, felírjam a listát a 14 növényről, csak 4-ig jutottam. Négy növényről voltak meg a képek, a többi sehol. Pánikroham. Mi a fraaanc? Pánikrohamot gyorsan elűztem, hogy inkább gondolkozzak megoldáson. Először is, tuti, hogy ott csesztem el, hogy amikor átmásoltam őket, akkor maradt le egy rakás, de akkoriban húzós időszak volt, nem figyeltem, totálisan az én hibám, nem is technikai hiba ez. Szerintem. Letöltöttem két programot, s már a Kürték is felmerültek bennem, hogy hátha, szóval megpróbáltam a már formatált kártyákról visszaszerezni dolgokat. Jól működtek a programok, egy csomó minden előjött, csak pont ezek nem. Míg ezek a programok futottak, mindent háromszor ellenőriztem, gondoltam, hogy a legfontosabb mégis csak az, hogy beszélek a klienssel, ugyebár, hogy ez van. Felhívtam a nagylapot, az én kontaktom a képfelelős, maradjunk annyiban, szóval először csak írtam neki, hogy dolgozik-e (mert akkor még augusztus utolsó péntekje volt és az még nagyon nyaralós), de nem dolgozott, viszont éppen a kutyájával volt kint, így hívjam nyugodtan. Addigra már nyugodt voltam. Azt mondta a pasi, hogy először is, ne aggódjak, tényleg ne, ilyen nem most először fordul elő a  történelemben, tényleg nincs gáz, nézegessek, keressek, s járjak utána, hogy vissza tudok-e menni a növényekhez, s hogy esetleg más járt-e ott fotózni őket. Ugyanis ezek szobanövény kategória, virágzósak, de a lényeg, hogy ezekek teljesen újak, még csak most hozták létre őket. Hát persze, hogy én meg ezt cseszem el. Szóval jót beszélgettünk, s a végén mondja, hogy na akkor most tényleg nyugodjak meg és menjek, igyak valamit. Volt ez reggel tízkor, így ittam egy teát, aztán este mást is. Az idegesség és ráparázás nem old meg semmit. Eltelt nyugiban a hétvége. Hétfőn felhívtam a rójalhortikulcsuralszoszájetit, hogy jöhetek-e újra. Jöhetek, hát persze. Mosolyogtak ám. Na, még szép. S mivel minden rosszban van valami jó, hát elmondom azt is. Amikor ezt a sorozatot fotóztam, pont előtte pár héttel adtam el a makro objektívemet, mert soha nem használom semmire, minek álljon itt, más meg tudja használni. Na, ehhez a fotózáshoz viszont baromira jól jött volna. Vertem is a fejemet a falba. Na és most? Most béreltem egy macro objektívet arra a napra. Jövő héten lesz, alig várom, legyek túl rajta, mert a decemberi számba mennek a képek, az meg mindjárt itt van.