még mindig nem hiszem el, hogy itt lakunk. Ébredéstől az ajtón kilépésig nem hagy békén a kutya, mindenhova követ, a kisangyal, fürdőtől zoknihúzásig. Aztán kilépünk az ajtón és se lát, se hall .. vagyis mindent lát és minden hall, csak engem nem. Ma a szembe farmon mentünk át, fel dombra, el rengeteg tehén mellett, kilátás a falura, völgyekre, dombokra, sárga repceföldekre. Ha ezt az egészet egy kicsit össze tudnám mosni az otthoniakkal, az volna még nagyon jó.
